Gyakran kérdezik tőlem, hogy a jógával lehet-e fogyni. Bár nem kifejezetten ez a célja, rendszeres gyakorlással látványos eredményeket lehet elérni. Vannak olyan ászanák (testhelyzetek), amelyek épp ott dolgoztatnak, ahol a legtöbb felesleg halmozódik fel, s vannak olyan mozdulatok is (például a csavarások), amelyek jótékony hatást gyakorolnak az emésztésre, beindítják a bélműködést, felgyorsítják az anyagcserét, elősegítik a méreganyagoktól való megszabadulást. Arról nem is beszélve, hogy a jóga energetikailag is feltölt: minél jobban érzed magad a bőrödben, annál könnyebben küzdesz meg a túlsúlyt okozó lelki problémákkal, vagy annál könnyebben fogadod el magad olyannak, amilyen vagy, az apró szépséghibáiddal együtt.

Ez utóbbi talán még fontosabb, mint az előbbiek. Hiszen mindaddig, amíg “belül” súlyokat cipelsz, a lelkedre terhek nehezednek, “kívül” sem tudsz egyensúlyba kerülni. Az órákon azért dolgozunk, hogy megszabadulhass a terheidtől – lelki és fizikai értelemben egyaránt.

Ugye találkozunk?

_______________________

Találkozunk Kiskunlacházán vagy Makádon?

NE FELEJTS EL BEJELENTKEZNI, mert korlátozott a férőhelyek száma! Nagyon várlak!

Stresszoldó és gerincfejlesztő jógaórák felnőtteknek Kiskunlacházán minden hétfőn 17:30-tól 19:00-ig. (Helyszín: a Szent Imre utca és a Ráckevei út kereszteződése, a Peregi postával szemben lévő épület.) A bejelentkezéshez csatlakozz a Peregi jógások csoporthoz a Facebookon.

Stresszoldó és gerincfejlesztő jógaórák felnőtteknek Makádon, a Művelődési házban minden csütörtökön 18:15-től 19:45-ig. A bejelentkezéshez csatlakozz a Makádi jógások csoporthoz a Facebookon.