2018 számomra a HÁLA éve. Olyan csodákat hozott az életembe, amelyekért nem tudom eléggé kifejezni a hálámat és a köszönetemet:

❤️ Hálás vagyok Mariann Csíki-nak, aki megismertette velem a gyermekjóga csodálatos, érzelmekben gazdag világát, s megtanított arra, hogyan adhatok tovább a gyerekeknek egy darabkát a Jóga Mókamódszerből, valamint az ő rendkívüli tudásából, végtelen kedvességéből és inspiráló személyiségéből!

❤️ Hálás vagyok Madarász Márianak, a dömsödi Óvoda vezetőjének, aki már a gyermekjóga-oktatói tanulmányaim alatt is támogatott és elsőként adott lehetőséget arra, hogy órákat tartsak az óvodában. Az első ovijóga csoportom tagjai, a dömsödi kisjógik mindig különleges helyet foglalnak el a szívemben!

❤️ Hálás vagyok Együd Krisztinanak, aki oktatóként is megnyitotta előttem annak a gyönyörű jógastúdiónak az ajtaját, ahol életemben először jógáztam. Máig felemelő érzés, hogy most már én is a Harmónia JógaStúdió kedves és elkötelezett oktatói közé tartozom.

❤️ Hálás vagyok Emi Sándorné-nak, az Óvoda Peregi tündéri, lelkes és elhivatott óvó nénijének, aki már ismeretlenül is bízott bennem és segített abban, hogy Kiskunlacházán is minél több gyerek megtapasztalhassa a jóga áldásos hatásait. Neki köszönhetem, hogy június óta már két csoport is rendszeresen jógázik velem.

❤️ Hálás vagyok Áporka polgármesterének, aki helyet biztosított az ovijóga óráknak ezen a kedves kis településen, és Anett Pamuk-nak, a Közösségi Ház munkatársának, aki mindig mosolyogva, szeretettel fogad minket.

❤️ Hálás vagyok a szülőknek, akik hétről hétre rám bízzák a legféltettebb kincseiket, hisznek bennem és abban, hogy a gyerekjóga testi és lelki, érzelmi és szellemi szinten egyaránt megalapozza a gyermekeik egészséges és kiegyensúlyozott életét.

❤️ Hálás vagyok a szülőknek azért is, mert ők voltak az elsők, akik arra kértek és biztattak, hogy a felnőtteknek is indítsak jógaórákat. Büszke vagyok arra, hogy ma már a szülők közül is többen jógáznak velem a peregi és a makádi felnőtt csoportjaimban egyaránt.

❤️ Hálás vagyok a Peregi jógásoknak és a Makádi jógásoknak, akik az elmúlt két hónapban velem jógáztak és számtalan pozitív visszajelzéssel erősítettek meg abban, hogy helyes, fontos és hasznos az út, amin elindultam.

❤️ Hálás vagyok a gyerekeknek, akik megszámlálhatatlan csodás pillanattal ajándékoztak meg az elmúlt egy évben. Mosolyuk, nevetésük, ölelésük, feltétel nélküli bizalmuk és szeretetük a legnagyobb és legfontosabb visszajelzése a munkámnak.

❤️ A végére hagytam a legfontosabbat: elmondhatatlanul hálás vagyok a lányomnak, Kármen Gáncsos-nak, aki az első pillanattól kezdve segített és támogatott ezen a hosszú és sokszor nagyon nehéz úton. Köszönöm, hogy már akkor is hittél bennem, amikor én még egyáltalán nem hittem önmagamban! 

Csodákban gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!
Felnőtt- és Gyerekjógaország kalandjai 2019-ben is folytatódnak!